Róma már az ókorban is hatalmas város volt, sokkal nagyobb lakossággal, mint amekkora rendesen elfért volna. Éppen ezért csak nagyon keveseknek adatott meg a fényűző villa a Capitoliumon vagy Esquilinuson, az emberek többsége olcsó bérházakban (insula) lakott: gyakran egy alig pár négyzetméteres szobában 5-6 ember is összezsúfolódott!
Sajnos ezekből a bérházakból nagyon kevés maradt meg, Rómában az egyetlen a Viktor Emmanuel-emlékmű oldalában található. Az insula del’Ara Coeli az időszámításunk szerinti második században épült, abban az időben, amikor a lakosság egyre nőtt, a beépíthető terület viszont egyre csökkent.
Az insula legalább ötemeletes volt, és körülbelül 400-an lakhatták.
Az utcáról lenézve látni lehet, hogy hol volt régen az utcaszint; pár méterrel lejjebb, mint most. A földszinten boltok és műhelyek kaptak helyet, ezeknek a tulajdonosai laktak az első emeleten. A második szinten található tágasabb és világosabb lakásokat a felső-középosztályba tartozó családok bérelték, felfelé haladva egyre kisebbek voltak a szobák, és így a bérleti díjak is olcsóbbak.
Az 1930-as években fedezték fel az insulát, amikor Mussolini felújíttatta a Capitolium-negyedet. A középkorban átalakították templommá, innen származik az oldalában található 14. századi, Jézust ábrázoló freskó is.
#roma #rome #insula #insuladellaracoeli #capitolio #campidoglio #vittoriano
A bejegyzés megtekintése az Instagramon