A Vatikán a rezsiszámlák kifizetésében is segít a rászorulóknak a szegények világnapján

Ferenc pápa a szegényeknek dedikált szobrot avat fel a Szent Péter téren

A gáz- és villanyszámlák kifizetésében nyújt segítséget a rászoruló családoknak a pápai állam a szegények világnapja keretében november 13-án induló kezdeményezései között – közölte a támogatást koordináló Evangelizációs Dikasztérium kedden.

A segítséget igénylők névsorát a plébániák továbbították a Vatikánba.

Az evangelizációs tevékenységért felelős hivatal közleménye szerint elsősorban a római egyházmegyében élőkről van szó.

Számukat nem hozták nyilvánosságra, de a szintén a rászorulóknak szánt élelmiszercsomagokban például ötezer háztartás részesül.

A szegények világnapját szokás szerint a Szent Márton-naphoz legközelebbi vasárnapon tartják meg, ezt Ferenc pápa vezette be 2017-ben.

Vasárnap az egyházfő misét mutat be a Szent Péter-bazilikában, majd 1300 ember vehet részt a vatikáni audienciateremben rendezendő ebéden.

A világnapot megelőző héten egymást követik az Evangelizációs Dikasztérium kezdeményezései: jótékonysági szervezetek, élelmiszerláncok, pénzintézetek és biztosítótársaságok együttműködésével tíz tonna tésztát, öt tonna rizst, ötezer liter olajat, lisztet, cukrot, sót és tartós tejet osztanak szét.

A pandémia alatti szünet után újraindították a Szent Péter tér oszlopcsarnokánál működtetett egészségügyi ellátást, amelyet a Vatikán ingyen biztosít a hajléktalanok és mások számára. Reggeltől estig lehetőség van vérvizsgálatra, influenza és Covid-19 elleni védőoltásra, valamint szívultrahang-vizsgálatra. Egy erre a célra kialakított lakókocsiban TBC- és HIV-szűrést, valamint hepatitisz C-vizsgálatot végeznek.

A dikasztérium emlékeztetett, hogy a Caritas egyházi jótékonysági szervezet adatai szerint tavaly a kevesebb mint hatvanmilliós Olaszországban 5,6 millióan, köztük 1,4 millió gyermek élt szegénységben.

Ferenc pápa a szerdai általános audiencián a szegényeknek dedikált szobrot avat fel a Szent Péter téren. Az embermagasságú bronzszobor egy hajléktalant ábrázol: az őt védő takarót egy galamb emeli a magasba. A szobor a kanadai Timothy Schmalz alkotása.

2022. november 8.

Kövess minket!

Ez is érdekelhet

Legfrissebb hírek