Az 1822. október 13-án Velencében elhunyt híres neoklasszicista szobrász halálának 200. évfordulóját Olaszország egy sor rendezvénnyel ünnepli

Canova 1757-ben született a velencei Possagno városában, és nagyrészt apai nagyapja, Pasino, egy kőfaragó gondozásában nőtt fel, aki már kora gyermekkorától kezdve nevelte a fiatal fiú koraérett tehetségét.

Kőfaragó anyai nagyapja nevelte fel, s már tízéves korában tehetségesen rajzolt és kis agyagszobrokat mintázott. Giovanni Falieri velencei szenátor állítólag egy Canova által vajból mintázott oroszlán miatt figyelt fel rá, s vette pártfogásába. Az ő révén egy neves szobrásznál tanulhatott, első műtermét egy kolostor üres cellájában rendezte be. Bár Canova szorgalmasan látogatta az akadémiát, többet tanult a természet és színészek megfigyelése révén és igencsak elmélyült az anatómia tudományában is.

Tinédzserként Canova két évig Giuseppe Bernardi, Torretti nevű neves szobrász tanítványa volt, mielőtt akadémiai tanulmányokat folytatott és megnyitotta első műtermét.

Canova széles körű elismerést szerzett korai munkáival, amelyeket egy velencei szenátor megrendelésére készített, köztük az Eurüdikét (1773-1775), Orfeuszt (1775-1776) és Daidaloszt és Ikaroszt (1779) ábrázoló szobrokkal, amelyek mindegyike a velencei Museo Correr gyűjteményében található.

1780-ban a Velencei Köztársaság ösztöndíjával Rómába utazott, ahol az antik művészet megismerése új távlatokat nyitott meg előtte. 1782-ben hatalmas feltűnést keltett Thészeusz és a Minotaurosz szobrával. A következő évben kapott megbízást XIV. Kelemen pápa síremlékének elkészítésére, amelyet 1787-ben fejezett be, majd XIII. Kelemen síremlékét is rábízták, utóbbi a Szent Péter-székesegyházban áll. Mitológiai tárgyú művei közül kiemelkedik az 1797-ben készült, ma a Louvre egyik kincsének számító Ámor és Psyché, a Hébé, a Perszeusz a Medúza fejével és a térdelő Magdolna.

Canova 1796-ban vállalkozott a Herkules és Lichas monumentális márványszobrára, amely csak 1815-ben készült el, és ma az olasz fővárosban található Galleria Nazionale d’Arte Moderna gyűjteményében található.

Amikor 1798-ban francia csapatok érkeztek Rómába, Canova visszatért Possagnóba, ahol a festészetnek és az európai utazásoknak szentelte magát.

Két évvel később visszatért Rómába, majd 1802-ben Napóleon Párizsba hívta, itt mintázta meg a császár kolosszális, kezében a Győzelem istennőjét tartó figuráját, majd Napóleon és anyja mellszobrát, valamint az uralkodó testvéreit.

Egyik legismertebb műve a Pauline Bonapartét győztes Vénuszként ábrázoló szobra: a meztelen nőalak könyökölve nyúlik el egy heverőn, egyik kezében utalásként az Iliászra almát tart. Máig vitatott, Napóleon kedvenc húga valóban meztelenül ült-e modellt, ő maga arra a kérdésre, hogy pózolhatott ilyen kevés ruhában egy szobrász előtt, azt válaszolta: be volt fűtve a műterem. A Vénusz Victrix (1808) ma a Galleria Borghese egyik fő attrakciója.

Talán legkiválóbb portréját VII. Pius pápáról készítette. Műveinek száma olyan nagy, hogy felsorolni őket szinte lehetetlen, ismert számos mitológiai tárgyú szobra, igen sok Vénusz, York bíboros, Mária Krisztina főhercegnő, Santa Croce grófné síremléke, számos mellszobor, az általa „könnyebb műfajúaknak” nevezettek közül a Táncoló lányok és a Három grácia érdemel említést.

1815-ben a pápa követeként sikeresen tárgyalt Párizsban a Napóleon által elrabolt műkincsek visszajuttatásáról, ezért megkapta az Ischia márkija címet, nevét az egyházfő személyesen jegyezte be a római nemesek közé.

1818-ban megmintázta George Washington monumentális, ókori ruhába öltöztetett mását, amely ma az észak-carolinai parlament épületében, Raleigh-ben látható.

Canova utolsó műve a Treviso tartománybeli Possagno szülővárosának új plébániatemploma volt. A Tempio Canoviano építése 1819-ben kezdődött, a művész azonban soha nem látta befejezni az épületet, mivel három évvel később, 1822. október 13-án Velencében meghalt.

A projekt 1830-as befejezése után Canova maradványait a Possagnóban található neoklasszicista templomba helyezték át, amelynek kialakítása a római Pantheont idézi. Canova szívét a velencei Frari templomban található piramis alakú emlékműben őrzik, amelyet nemrégiben restauráltak, míg jobb keze a velencei Accademia di Belle Artiban található.

Possagno ma a Canovianai Gipsothekának ad otthont, amely a művész örökségét őrzi, és műveinek kincsestárát őrzi.

A Rómában tartózkodók – amellett, hogy Canova remekműveit a város különböző pontjain megtekinthetik – betérhetnek a Via del Babuino-n található Caffé Canova Tadoliniba, Canova és későbbi tanítványa, Adamo Tadolini egykori műtermébe, és a két művész szobrai és öntvényei között kávézhatnak.

Canova a barokk szobrászat mozgalmasságával szemben sima, egyenletes felületkezelésre, zárt, tömör körvonalú, nyugodt, gyakran statikus kompozíciók létrehozására törekedett. Legsikerültebb munkái elegánsak, nemesek és méltóságteljes szépség árad belőlük, alakjai annyira életszerűek, hogy ellenfelei azzal vádolták: savval éri el a hatást.